Ajánlások
Kb. 8 évvel ezelőtt belekerültem a középkorúak válságába. Visszatekintve elgondolkozom, ki is lehetett az az ember. Tudtam, hogy változtatnom kell, hogy túl akarom élni, és sikeres életet akarok. A választ a könyvesboltok önsegítő részein kerestem. Steven Saunders munkájáról először egy ibizai partiszigeten hallottam valakitől. Ez a valaki, aki azóta remek barátom, mesélt a Holigralról, és az egyetlen, amit megbántam, hogy nem előbb döntöttem úgy, hogy részt veszek a 7 napos elvonuláson.
Micsoda élmény! Nem kell tovább keresnem az élet értelmét. Teljes tisztánlátásom van az életcélommal kapcsolatban, én vagyok felelős az érzelmeimért és eltávolítottam a korlátozó hiteket, amik visszatartottak. Tudom, mit kell tennem, hogy megvalósítsam az álmomat, és tudom, hogy sikerülni fog. Az öröm és boldogság, amit megtapasztaltam azon a 7 napon, velem maradt. Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
Az életem drámaian megváltozott. A kapcsolataim erősebbek, úgy kelek fel reggel, hogy tudom, hogy el fogom érni, amit elterveztem, és teljesen új perspektívám van az életről. Ajánlom ezt a programot mindenkinek, aki komolyan szeretné élete legnagyobb élményéhez hozzájutni. Ez nem gyáváknak való… de a jutalom az istenek jutalma.
Azt mondják, a zsenialitás nem más, mint a vakítóan nyilvánvalót egyszerűnek láttatni. Ez a munka tisztán zseniális. Köszönöm.
Nem vagyok benne viztos, hogy megfelelően le lehet írni a 7 napos Holigral elvonulás végeredményét, de megpróbálom. Minden résztvevő hozza magával a saját élményeit, céljait és problémáit. Egy dolog biztos, sosem lesz utána ugyanolyan. Az eredmények, a meglátások és az előnyök véglegesek. Holigral, mint holisztikus és integrált, ebből a holisztikus részt nehéz megfogalmazni. A munka eredménye mély, de gyakran olyan észrevehetetlen, hogy mit csinálsz máshogy, hogy eltart egy ideig, mire észre veszed, mivel nem kerül semmilyen erőfeszítésbe, teljesen természetes, egyszer csak észreveszed, hogy más élmény élni, máshogy viselkedsz, és mások is újszerűen állnak hozzád. Kapcsolati dinamikák megváltoznak bármilyen tudatos erőfeszítés nélkül, van egy béke, ami megértést ad, és hatalmas mennyiségű drámát eltüntet az életedből. Vannak fizikai hatások is, kevesebb testi fájdalom, és a korábbi érzelmi teher megszűnik. Jóval több a nevetés. Megtapasztaltam az Ark Angle gépet, vagy ahogy én hívom, az „időgépet”. Ez elutaztat ahhoz az érzelmi szabadsághoz, amit nem lehet megtapasztalni máshogy, és nem is tudom megmagyarázni, hogy történik, ami történik – legyen elég annyi, hogy melegen ajánlom a kipróbálását.
Az én elvonulásom Mexikóban volt, Cuernavaca-ban. A helyszín nyugodt volt és gyönyörű, a facilitátorok nagy rálátásúak, a résztvevők lelkesek a változásra. Tökéletes környezet egy élet átalakítására. A végeredmény számomra sokrétű – megértés, hogy miért csinálom azt, amit csinálom, és ez a tudás megszüntetett számtalan ismétlődő és negatív ciklust, véglegesen és erőfeszítés nélkül. A koffein-függés teljesen megszűnt elvonási tünet nélkül, egy 2 éves krónikus nyakfájdalom maradéktalanul elmúlt, hirtelen vége lett egy hosszú távú munkahelyi problémának, ami rendkívül nagy bosszúságot és folyamatos kimerültséget okozott. Fejlődött a kommunikáció (nem nyel magába más emberek sztorija, hacsak nem akarod), és egy tiszta életút, „tiszta” nézőpontból. A legmélyebb nagyrabecsülésem Steven Saundersnek és Jorge Carillonak az elhivatott munkájukért és a végzettek folyamatos támogatásáért. Az elvonulás nem az utazás vége, hanem annak kezdete.
Steve egy természetes tehetség… a legtávollátóbb ember, akivel valaha életemben találkoztam… akár húsz év is eltelhet, mire a világ készen lesz arra, amit te tudsz.
Senki más nem nyújtja ezt a szintű sport coaching-ot az Egyesült Királyságban.
Ajánlanám másoknak? Igen. Ez előrelépés ahhoz képest, ami most van az NLP közösségben? Igen. Elmennék ezt megtanulni a harmadik mesterpályám részeként? Igen, mindenképpen. Teljesnek, és magammal jobb összhangban érzem magam? Igen, szubjektíve. Van-e a negyedik generációs NLP-nek megfelelő tartalma, arca és megjósolható érvényessége, és reprodukálhatók-e az eredmények egyéni coachingban, és szervezetfejlesztő eszközként? Mint NLP tréner, aki a hadseregnek és vállalatoknak tart NLP képzéseket – Igen!
Az utazás zavarodottsággal és tanácstalansággal indult, és eljutott oda, hogy életemben először valóban ismerem magam. Tisztának érzem magam és kész vagyok előrelépni.
Egy rendkívüli kurzus – segített kifejleszteni egy egész sor képességet és belső erőforrást, hogy továbbra is fejleszthessem, amire szükség van. Bátor facilitálás! Remek jegyzetek – érthető és hasznos.
Csodálatos élményem volt a 2008 novemberi Hiteles Vezetői programon. Be kell vallanom, hogy vonakodva jelentkeztem (némi nyomással a nővérem részéről), amikor műtét után lehangolt voltam. Aztán amikor a régi önmagamnak éreztem magam (boldog, kiegyensúlyozott stb), úgy éreztem, nincs „szükségem” önfejlesztő kurzusra. Hát… mekkorát tévedhet az ember!
Rengeteget kaptam ettől a héttől és igazán megváltoztatta az életemet. Sokat tanultam magamról, és el tudtam engedni rengeteg olyan terhet, amiről nem is tudtam, hogy ennyire lehúznak. Izgatottan várom a lehetőségeket, amit az élet szán nekem és mindenkinek körülöttem. Megtapasztaltam a tiszta öröm és izgatottság érzéseit a kurzuson, és azóta is, egészen mostanáig. És nézek elébe a következő hónapok során esetleg felmerülő új helyzetek megoldásához a táv-coaching segítségnek is. A facilitátorok nagyon objektív és gondoskodó módon képesek segíteni meghozna a számomra megfelelő döntést.
Volt egy szokatlan spirituális élményem, amikor már egy jó ideje a jelenben voltam, olyan dolgokkal kapcsolódtam, amiről nem is hittem, hogy léteztek. Az egész hét egy érdekes és izgalmas folyamat volt, ami határozottan javított az (amúgy is boldog!) életemen, mind munkában, mind személyes kapcsolatokban.
Köszi, srácok :)
